Uszó 5. [antikvár]

Szaraha-páda a középkori indiai buddhizmus egyik legjelentősebb irányzatának, a szahadzsa-jánának volt a megteremtője. A szahadzsa-jána kifejezés némileg félrevezető, ennél az irányzatnál valójában nem lehet egy jánáról beszélni, soha nem képviselt olyan egységes, összefogott vallási irányzatot, mint a hina-, mahá- vagy vadzsrajána. Nem voltak zsinatai, nem volt kidolgozott egyházi szertartása és még követői sem voltak abban az értelemben, ahogy azt az egyéb buddhista irányzatoknál tapasztalhatjuk. Nem tudott és nem is akart tömeges vallás lenni, hiszen a szahadzsiják olyan titkos tanítások megvalósítóinak tekintették magukat, amely - hasonlóan a nyugati tradícióban a hermetikához - kizárólag mester-tanítvány útján terjedhetett. Titkossága nem abban van, hogy nem lehet kifejezni, hanem mivel nem használ külső elemeket, és nem ragaszkodik semmilyen külső vallási formához, vagyis lényegében nincs semmi, amiben követni lehetne őket, ezért a tanítás megmarad belső élménynek, amely csak közvetlen iránymutatásokkal adható át. Részben ez az oka annak is, hogy valójában nagyon nehéz megállapítani azt, hogy a VII. és a X. sz. közötti indiai buddhista mesterek közül ki tekinthető szahadzsijának és ki nem. Sokoldalúságuk és sokszínűségük kizár mindenféle merev dogma vagy tétel általi meghatározottságot.