Divatos bűnök [antikvár]

Borítója kissé kopottas. Volt könyvtári példány.
a) A káromkodás. A plakát... «Csak aljas lelkű ember képes káromolni Istenét!! Apádat nem engeded gyalázni, miért engeded Istenedet káromolni?! A káromkodó magyar fegyvert ad ellenségeink kezébe: Hazaáruló! A káromkodó magyarság Istent hívja ki Magyarország ellen! Káromkodó Magyarország - a sátán országa! Kicsoda olyan, mint az Isten?!...» Hazánk sok templomának előcsarnokában, iskolák falán, megannyi nép- és kultúrháznak termében olvashatók e sorok. Minden betűje aranyat ér, minden mondata szívünkig ér, színigazság. Olvassák a felnőttek, betűzik a gyermekek és dadogják az öregek. A múltkor egy óvatlan pillanatban csak elnéztem, amint olvasták a falunkbeliek a plakát szövegét. Bólogattak, helyeseltek, mindenben igazat adtak a plakátnak, igen egyetértettek vele. Az iskolásgyermekek már kívülről tudják. Kérdezik, hogy nem kaphatnák-e meg kisebb formában ezt a «mellbevágó» plakátot? Mert, mint valaki mondotta: akárhányszor látom ezt a plakátot, csak ránézek és máris úgy érzem, mintha egy ökölcsapás ütne arcul. . . Millió példányban, millió felkiáltójel: Ember! ne káromkodj! Ember! ne szidd az Istent! Csak egy mentséged lehetne, ha lehetne: nem tudod, Kit szidsz?...