VI. Sándor meg Luther [antikvár]

Életükben semmiféle összeköttetésben nem voltak. Kortársak is csak félig-meddig, hiszen Luther csak 20 éves volt és messze állt még a közszerepléstől, mikor VI. Sándor már meghalt. Hogy mégis összeköttetésbe hozom őket, annak egészen más oka van. Nincs közismertebb és általánosabban elfogadott dolog, mint hogy az egyházi állapotok a hitújítást megelőző időben rendkívül romlottak voltak és hogy a romlottság csúcspontját VI. Sándor pápának tizenegy esztendős gyalázatos uralkodása alkotja (1492- 1503), de amennyit az egyházi élet akkori sülyedését a protestantizmus hangsúlyozza, az már felülhalad minden mértéket és csak az Egyház egységének megbontása miatt lelkükben szükségképen mindig élő állandó lelkiismeretfurdalással lehet megmagyarázni. Ez az oka, hogy hittanításuk háromnegyed részben az egyháztörténet tanítására esik, egyháztörténettanításuk pedig nem háromnegyedrészben, hanem teljes egészében e tény hangsúlyozásában merül ki. Prédikációt aligha tudnak egyet is elmondani anélkül, hogy a pápaság e nagy romlottságára - ha csak futólag is - ki ne térjenek, legalább fele esetben pedig egész igehirdetésük erről szól. Dísznapjukon és főünnepükön, október 31-én pedig tisztán annak élnek, hogy a stílus, a beszéd- és írásművészet minden elképzelhető eszközével felidézzék és a napilapok révén az egész ország közönsége elé tárják azt a szellemi és erkölcsi sötétséget, azt a szánandó értelmi elmaradottságot és azt a mérhetetlen lelki romlottságot, mely a hitújítást megelőző időben a római Egyházat elöntötte és szembeállítsák vele azt a szívörvendeztető fényt, lelki emelkedettséget és erkölcsi tisztaságot, mely Luther fellépésével e borzalmak helyére lépett. Pedig a való tényállás a katolicizmusra nem is annyira szégyenletes és a protestantizmusra nem is annyira dicsőséges. Mert igaz ugyan, hogy az egyháziak erkölcsei a hitújítást megelőző időben igen mélyre sülyedtek, de nem a világiak és nem a hitújítók erkölcseihez viszonyítva. Azoknak erkölcseivel, akik az Egyház romlottságát oly kedvteléssel szokták emlegetni, még a reneszánszkori egyház is fel tudja venni a versenyt.