Sinai felé a pusztán át [antikvár]

Részlet a könyvből: "Édesapám, kérek még egy kis vizet. Olyan szomjas vagyok!" Könyörögve nézett édesapjára a kisfiú. Apja nem adott választ. Vizet sem adott. Nem volt több vize. A víz, amit a hosszú út előtt magával hozott, mind elfogyott. Nagy bőrtömlőben őrizték. Keveset öntöttek ki egy-egy alkalommal belőle. Takarékoskodtak vele, mert az út hosszú volt. Igazságosan osztották el. Most azonban már nincs több. A fiúcska sírni kezdett. Olyan száraz volt a szája! Ajkai berepedeztek. De apjának a szája is száraz volt. A többiek ajka is berepedezett. Mindenki panaszkodott a szomjúság miatt, de víz nem volt sehol. Soká tart még vajon, mire vizet találnak? Három hosszú napja mentek már a zsidók a pusztában. Énekelve indultak. Felhőoszlop ment előttük, velük volt az Úr, és mutatta az utat. Megszabadította őket az egyiptomi rabszolgaságból. A fáraó és lovasai a Vörös tengerbe fúltak. Zengték a zsidók: "Énekeljünk az Úrnak, mert igen felséges. Lovat lovasával a tengerbe vetett!" Énekelve mentek be a pusztába. Most azonban egyre nehezebbé válik az út!