A hit világa [antikvár]

Előszó Amit még ifjonta gondoltam el és sokan régóta vártak tőlem, most, életem alkonyán bocsátom közre: evangéliomi hitünk tartalmának rendezett feldolgozását. Miért ily későn? Nem tagadom, sok emberi gyarlóságnak is része van ebben; de még inkább annak, ahogyan Isten vezette sorsom folyását. Egy az, ami a sokszor türelmetlen várakozás hangjaival szemben nyugalmat adott lelkemnek: hogy nem tétlenül töltöttem napjaimat. Arra sohasem gondoltam, hogy éretlen gyümölccsel lépjek a nyilvánosság elé. Készülnöm kellett a lelkiismeretesen átérzett feladatra. E közben sok más feladat hárult reám. Ha mikor egyházam, tanári hivatásom vagy a közélet külön munkát várt tőlem, hosszú időn át sohasem tagadtam meg szolgálatomat. A „világ" felé a tudományos, .filozófiai, világnézeti kérdésekhez érdemi hozzászólás jogát, úgy éreztem, a filozófiai doktori cím megszerzésével kellett biztosítanom. Az első világháború s a reá következő nehéz küzdelem a puszta megélhetés gondjaival évekre vetett vissza. Aztán következett a hittudományi kar szervezkedésével és több ízben reám ruházott vezető tisztségével kapcsolatos munkatöbblet, továbbá az ökumenikus mozgalmakban aktív részvételem, amivel szintén egyházamat és nemzetemet szolgáltam. Mindez sok időt és erőt emésztett föl. Ezeknek az évtizedeknek részint bel- és külföldi folyóiratokban és gyűjteményes művekben közreadott, részint az íróasztal fiókjában pihenő gyümölcseivel jó néhány kötetet lehetne megtölteni. Ennek ideje múlt. De nagy és fő tartozásomról sohasem feledkeztem meg. Isten soha eléggé meg nem hálálható különös kegyelmét látom abban, hogy pályám kezdetén tervezett munkámat most, pályám végén, az aktív tanári szolgálattól és a közélet kötelmeitől mentesülten „nyugalmi" állapotban, de sokszor a legkedvezőtlenebb külső körülmények között, a nagy világot és kicsi hajlékunkat, külső és belső exisztenciánkat egyaránt megrázkódtató események hatása alatt, többször betegségektől is hátráltatva, nem is dolgozószobámban, hanem — ez is jellemző a helyzetre — a háztartás tűzhelye mellett végre befejeznem és legnyomasztóbb tartozásomat lerónom adatott. Amikor Isten kegyelme, jó emberek ügybuzgósága és külföldi hittestvérek áldozatrakész támogatása most végre odáig segített, hogy munkám közzétételére kerülhet sor, az első, amit hangsúlyozni szeretnék, bár némelyeknek talán csalódást okoz, az, hogy munkám nem tankönyv akar lenni iskolai értelemben. Nem tűztem ki célul, hogy