A keresztfához megyek [antikvár]

A keresztfához megyek... Így kezdődik közismert nagyböjti énekünk. Mi tagadás, olykor minden lelkesedés nélkül énekeljük, ami teljesen érthető. Ugyan ki akar a véres keresztfához menni, kit ne döbbentene meg a Golgotán lejátszódó, nagypénteki Krisztus-dráma? Szívesen zarándokolunk Betlehembe, köszönteni az isteni Gyermeket. Örömmel kísérjük az igehirdető Jézust, szomjasan isszuk magunkba boldog mondásait. Büszkén állunk mellette, amikor betegeket gyógyít, halottakat támaszt fel, és a csodák fénykoszorúja övezi alakját. Lenyűgözve állunk a Színeváltozás-hegyén és Péter apostollal valljuk: Uram, jó nekünk itt lennünk! Mindezt azonban nem mondhatjuk el Jézus nagypénteki keresztje előtt... ...Azok a témák, amelyek könyvünkben szerepelnek, roppant jelentőségük miatt hatalmas irodalmi háttérrel rendelkeznek. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy az itt olvasható gondolatok csak parányi részecskéi az egésznek. Igazi céljuk az, hogy az életet jellemző, tövissel koronázó szenvedést a kereszt fényében vizsgáljuk és értékeljük. Mindenkori keresztény feladat társként szegődni a szenvedőkhöz, és Cirenei Simonként segíteni őket a kereszt hordozásában. Aztán megállni Krisztus keresztje előtt és a nagypénteki sötétben várni, hallani a választ. Hallani Jézus szavát, aki akkor és ott sem kételkedett az Atya szeretetében. Aki odaadta életét, hogy néhány nap múlva vissza is vegye. Aki példájával tanítja, hogy az istenszeretőknek minden javukra válik. Minden szenvedés, amely a szeretet olajából táplálkozik, olyan fényt sugároz, amely sok szenvedésen át vezet a dicsőséghez, az üdvösségre. Mindezt nem értem, de hiszem, hinni akarom. Így ragyog fel könnyeimben a remény szivárványa, a híd, amelyen mindenki átjuthat a túlsó partra. Ott várja érkezésemet a Szeretet, aki meg nem csal. Vajon kinek hinnénk, ha nem a Szeretetnek?