A második parancs [antikvár]

A rajnamenti Bonn város kórházában szegény beteg ember feküdt az operációs asztalon. Nyelvét a rákbetegség marta, mely már-már életét fenyegette, hacsak magát az orvos késének ki nem szolgáltatja. Az orvosok körülállják a beteget s az első közöttük, kit primáriusnak szoktak nevezni, már kezében tartja a ragyogó pengét, mely, úgy lehet, életet fog menteni, de egyúttal a beszéd lehetőségétől egyszersmindenkorra megfosztja emberünket. Meghatottság vesz erőt magán a doktoron is. «Jó ember», szólt, vegye tudomásul, hogy ön mostantól fogva értelmes szót ez életben ki nem ejthet. Akar-e tehát még utoljára valamit mondani? Mély csend következik erre. A beteg kissé gondolkozik. Mi is legyen az ő utolsó értelmes szava?! Talán jó feleségének kellene még valamit üzenni, vagy forrón szeretett gyermekeinek még egy utolsó intelmet,vagy «istenhozzádot» küldeni. Végre megtöri a csendet.