A remény üzenete [antikvár]

1. fejezet Látogatásom egy jósnőnél 1979. november 4. A hálószoba sötét volt, telezsúfolva bútorokkal. A hátamat az ágynak vetve álltam, amikor hirtelen nyomást éreztem magamon: mintha valami a lelkemet próbálná összezúzni. A szemünk nem találkozott miközben a lány, akiből a szavak áradtak felém, lassan és jól érthetően ezt mondta: „Férjed öt éven belül meg fog halni." Szívem nagyot dobbant, a szavak a lelkembe égtek, mintha egy tetováló tűvel írták volna, lassan és óvatosan vésve az átkos üzenetet. Bénító csönd ereszkedett rám. Rémületem annyira váratlan és heves volt, hogy még levegőt venni is elfelejtettem. Ez az alkalom nem úgy alakult, mint az eddigi látogatásaim más jósnőknél. Most a semmibe bámulva álltam, fel sem figyeltem arra, hogy a lány tovább suttogta az üzenetet, monoton vékony hangján, élettelen szemekkel nézve. Valahonnan távolról ajtócsapódást hallottam. Lehet, hogy csak az érzékeim játszanak velem? Tudtam, hogy átléptem egy határt. Az életem már sohasem lesz ugyanolyan, mint eddig. Azonnal éreztem, hogy egy másik birodalomba kerültem. Egy olyan helyre, amiről eddig semmit sem tudtam, egy olyan hely- 9 iv i 1 . l ¦