"A szolgálat munkájára..." [antikvár]

Kísérik a vőlegényt MEGJELENT 1949. MÁJUS 15-ÉN SINKÓ FERENC TOLLÁBÓL AZ ÚJ EMBER HETILAPBAN APÁT ÚR ÚJMISÉJÉRŐL Felszakadoznak a májusi felhők és vasárnapi kéken ragyog az ég. Igyekszem a pitvarban úgy elhelyezkedni, hogy lehetőleg mindent lássak és ne legyek útban a nagy sürgés-forgásban. A répcevidéki nyelvjárás nyújtott kettős hangzói zsibonganak az előszobában, kint az udvaron és a folyosón felállított nagy sátor alatt. A nyelvjárás nem csak szájtartás, hanem a lélek tartása is. Ez a répcevidéki község éppen olyan kedves lelkű, amilyen kedves a nyelvjárása. Amint a szülőházam népének, a palócnak, éppen olyan csavaros nehézkes bájú a lelkivilága, mint a nyelve, e dunántúli nép lelke is oly könnyed, mint a beszéde. Könnyed, könnyen tanul, szívesen halad, polgárosodik. Nem véletlen, hogy itt a „puógárok" a földművelők, és sértésnek veszik, ha parasztnak nevezi őket valaki. Ez a kisközség, Bő, ezerszázötvenkilenc lakosával egy emberöltő alatt százhuszonhárom tanult embert adott a hazának. Ebből tizenöt pap, tizenöt tanító. Ám térjünk vissza az ünnepi házhoz. A sekrestyés már behozta az aranyos miseruhát és éppen kezdi az öltöztetést. Bent az első szobában a kettős ágy mellé állított asztalon, ott ragyog a megszentelt öltözék. körülötte fehérruhás nyoszolyólyányok, koszorúval a fejükön. Éppen tízen vannak, kettő közülük az ifjú vőlegény húga. (Öten vannak testvérek.) Az egyik fehérruhás csöppnyi nyoszolyólyány kezében hatalmas töviskoszorú, párnára téve: a keresztanya ajándéka. Jobboldalt áll az apa és keményen nézi a jelenetet, amikor fiát felöltöztetik abba a ruhába, mely aranyos ugyan, de egyúttal a koporsó is a világ számára. Bizonyára ezt érzi meg az édesanya, amikor a pitvarból megpillantja, hogy a fia éppen magára emeli a súlyos és nehéz ruhát, keservesen elsírja magát, és úgy teszi a szája elé a kezét, ahogy a koporsó mellett szokták az anyák. Ám a legfélelmetesebb jelenet az öregapa. Ott ül a kisasztal mellett. Öregesen, komolyan tartja a fejét, alig-alig pillantva az öltözködésre. Pedig erre vár évek óta kilencven esztendejével. Tegnap, amikor bemutatkoztam neki, semmi mással nem törődött, nem érdekelte semmi, csak annyit volt hajlandó mondani: - Még azt meg akarom várni, hogy az unokám elmondja az újmiséjét. Az udvar tele van néppel. Kint egyszerre mozgás támad: - Már jön a papság - mondogatják. Kinyílik a kapu és egymás után jönnek be a templomi zászlók az udvarra, mint Isten óriásai. Óriás szolgák, akik így időnként be szoktak jönni az udvarba, hogy elvigyenek valakit. Vagy papnak, vagy a temetőbe.