Aki győz... [antikvár]

A mögöttünk levő két esztendő alatt gyakran belelapoztam a Jelenések könyvébe. Nem tudom, mit kerestem, mit vártam. Talán semmit. Mert van úgy az ember, hogy már nem vár semmit, Istentől sem. Elhallgat, megnémul és engedi, hogy beszéljen az Isten, szóljon az Ige. A Krisztus leveleiben megszólított hét gyülekezet sorsa sokat foglalkoztatott, aggasztott. A hét közül melyik ábrázolja az én sorsomat és annak a közösségnek sorsát, amelyiknek tagja vagyok? Hallgattam a gyülekezeteknek szóló üzeneteket, bennük a fenyegetést és ígéretet, és megértettem, hogy ezek szorosan egybetartoznak, egy és ugyanannak a közösségnek szólnak. A hetes tagozódás csak azt jelenti, hogy Krisztus hét oldalról, hét szempontból, tehát a lehető legalaposabban megvizsgálja a közösséget, azért, hogy egészen tárgyilagosan dönthessen felőle. Hallgattam az üzeneteket és megértettem azt is, hogy Krisztus másképpen néz bennünket és közösségünket, mint mások, emberek. Ő nemcsak azt látja, amik vagyunk, hanem elsősorban azt nézi, amik lehetünk és amivé lennünk kell. A halott gyülekezetben, amelynek már szinte "szaga van", ott van, mint ígéret és lehetőség, az igazi közösség, Krisztus gyülekezete, amelyik az Ige megszólítására megéledhet, vállalhatja küldetését és győzhet. Ezeket az üzeneteket sokan elmondták már, talán szebben, érdekesebben és hatásosabban; én alázatosan és hűen akartam elmondani. Több alkalommal szóltam ezekről, legutóbb, így együtt, Dunavecsén a KIE Szövetség vezetőképző táborában hangzottak el. Az odvas nyárfákat rázta a szél, csakúgy reszkettek levelei. Közben hangzott az Ige, szólt az Isten. "Tudom a te dolgaidat..." Mi csendben hallgattuk. Mire a hét napjai leperegtek és a hét üzenet elhangzott, nagyon komolyan és nagyon határozottan megéreztünk valamit abból, amit az Ige közösség formáló erejének nevezünk.