Az eucharisztia [antikvár]

Az Eucharisztia, vagyis az Oltáriszentség a hivő katolikus szemében: minden. Krisztus maga, amint a kenyér s bor színe alatt köztünk jelen van az oltáron. Ami nagyot és hatalmast, kedvest és megrázót ez a szó mond: Krisztus, azt tartalmazza számunkra közeli és eleven valóságban az Eucharisztia. Soha ember ilyen magasat ki nem találhatott, ilyen merészet ki nem gondolhatott volna, mint amit a megtestesült örök Szeretet eszelt ki azért, hogy ha nem is láthatólag, de érezhetőleg, ha nem is foghatólag, de a hit által elérhetőleg közöttünk maradjon, a golgotai áldozatot jelképesen s valóságosan mindig újra megelevenítse s az Isten bennünk-lakásának táplálék alakjában új formát és bizonyságot adjon. A katolikus hívő lelkület épp ezért már az apostolok s az apostoli atyák kora óta megrendült tisztelettel, hódolattal és hátával vette körül az oltár misztériumát. Magának a szentség szerzőjének példájára „hálaadásnak", Eucharisztiának tekinti a szent áldozatot s a csodálatos jelenlétet magát. Valóban, az első érzület, amellyel az Oltáriszentség szerzéséért az Istennek tartozunk, a hála, az „eucharisztia". De a tevékeny, tanulékony, az oltár titkaiba behatolni igyekvő eucharisztia. Ez a könyv azt célozza, hogy a titkok titkát annyira, amennyire lehet, az érdeklődő előtt feltárja. Hogy a legszebb és legszentebb keresztény misztériumot felmutassa azok előtt, akik annak hittani és erkölcsi tartalmával, szellemi és társadalmi hatásaival megismerkedni akarnak. Ezért veszi szemügyre az Oltáriszentségnek először a hitvédelmi alapjait, aztán a dogmatikai tartalmát, majd erkölcsi, társadalmi, irodalmi, művészeti s egyéb kisugárzásait. Minden egyes fejezetét a magyar katolikus élet egy-egy szellemi előkelősége írta. Az egész mű csokor akar lenni az eucharisztikus Krisztus oltára előtt a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával. De olyan csokor, amelynek illatát magukba is szívják azok a magyar katolikusok, akik e fölséges titok mellett nem óhajtanak vakok és süketek gyanánt érzéketlenül tovább menni. Ha valaha, itt kell tágra tárni a kaput s a belépőt szeretettel nógatni: Tolle, lege! Vedd és olvasd! Budapest, 1937 őszén. Bangha Béla