Az öreg plébános levelei I. [antikvár]

Kedves öcsém Uram! Vettem mindhárom levelét. Hogy nem feleltem reájuk rögvest, annak oka volt. Sokáig meditáltam ugyanis, hogy acceptáljam-e vajjon megtisztelő ajánlatát és megkezdjem-e ismét igen tisztelt Lapjában epistoláimat. Öcsém Uram jól ismeri az én litteratori opusculumaimnak keserves históriáját. Két articulust írtam életemben, ennevemmel signáltan és az „Öreg plébános levelei"-t boldog temesvári redaetorsága idején egy decennium előtt névtelenül. Az elsők elkedvetlenítettek, az epistoláim pedig Öcsém Uramnak szereztek keserves perceket - ha letagadja is. Úgy történt a dolog, hogy még a hetvenes években holmi elaboratumot készítettem „Reformgondolatok a káptalanok tevékenységéről" címmel. Meg is jelent az akkori Havi Közlönyben, amelynek öcsém Uram volt az utolsó redactorja, majdnem három lustrum előtte. Néhány hétre articulusom napvilágra kerülte után dolgom volt az Aulában. Az oldalkanonok úr, jóságos öreg ember, behivott magához és inter nos megintett: - Öcsém! - mondotta - adok magának egy jó tanácsot. Ne ártsa magát olyasmibe, amihez ősz fejjel is csak caute szabad szólni. Várjon, amíg a kor és tapasztalat lehiggasztja és csak akkor nyúljon majd a pennához. Így előbb-utóbb baja lesz belőle. Megköszöntem a szíves benevolentiát, de mintha orronvertek volna, annyira lehangolt ez a consilium. Sok, szép irodalmi terv vajúdott akkoron lelkemben. Átmentem az Aulából a szemináriumba a dogmaticae professorhoz, aki földim és mindenkor atyai jóakaróm volt. Elmondtam néki a velem megesetteket és véleményét kértem. - Már pedig öcsém, a kanonok úrnak van igaza - bizonykodott. - Hagyja a kényes témákat és írjon okosabb dolgokról, amelyekkel nem tangálja senkinek circulusait. Például adok egy igen érdekes témát: írjon négy traktátust az ariánusok tévedéseiről! Ilyen cikk már beszéd lenne!