Az öreg plébános levelei II. [antikvár]

Kedves Uramöcsém! Az én időmben, amikor még Werndl-puskákkal gyakorlatozott a magyar baka, azt tartották katonáéknál, hogy a rekrutát berukkolása napján alaposan el kell agyabugyálni. Mundérba bujása után az őrmester úr teremtette először jobbképen, mert nagyon a szemébe húzta a sipkáját; utána a káplár úr a bal arcára utalványozott egy még nagyobbat, mert a haszontalan hetykén a fejebubjára merte tolni a kincstári fejfödőt; harmadiknak a tizedes utalt ki néki jobbról-balról egyet-egyet, mert a sipkát a három pofon után hóna alá csapva, hajadonfővel merészelt a legénységi szobába beállítani, holott a baka csak egyetlenegyszer veszi le fövegét: az Uristen előtt, ha imára vezényelik. (Akkor még úgy volt.) Este pediglen a takarodó után pokrócot vetettek reá és az egész szoba végigtaslakolta a jámbort, hogy ilyen kezdet után meg tudja majd becsülni azt a napot, amelyiken nem kapott „eligazítást". Hát bizony, Uramöcsém, az én káplán-rekrutaságom is hasonlókép kezdődött. Amikor késő este lelkiismeretvizsgálást tartottam lefekvés előtt, könynyek gyűltek a szemembe, mert moraliter összevertek azon a napon, ártatlanul. De hát csak sorjában! Elmondom ime, ennek az örökre emlékezetes napomnak keserveit.