Az örök élet érettségijén [antikvár]

Ezerkilenszázharminckettő július hó 30-án szólított fel az Ur a felelésre, amikor, mint derült égből jövő villámcsapás, váratlanul földre terített a szélütés. Azóta mindig tart még a nagy vizsga, az örökélet érettségije, amely hívatva van bebizonyítani, vájjon méltó vagyok-e az Úrhoz. Betegségem alatt szüntelenül arra kérem Uram könyörületes Szívét, hogy megértsem ennek a nagy vizsgálatnak kérdéseit, felismerjem azt az égi megvilágítást, melyet kegyelmes irgalma segítségemre küld és jól felhasználhassam ezt. írásomban összefoglaltam azokat a főbb kérdéseket és tételeket, amelyekre eddig felelnem kellett. Azért, hogy segítsek más embertársaimon, akik hasonló feladat előtt állanak. És vájjon ki tudja, mikor kerül rájuk is a sor. Nem tudjuk, milyen alfabétum szerint vagyunk beírva a Nagy Vizsgáztató névsorába. Megírtam, hogy próbáltam én megfelelni a kérdésekre. Úgy, amint összefoglaló tételeket szoktak összeállítani az érettségiző diák segítésére. Talán sikerül Cyrenei Simonként más szenvedők mellé állnom és segítenem őket a keresztviselésben. Talán szavaim nyomán sikerül némelyeket rávezetnem arra, hogy felismerjék azokat a kegyelmeket, melyeket az Úr éppen a betegség útján szán nekik.