Az ötödik parancs [antikvár]

Isten maga a lét, maga az élet. «Én vagyok, aki vagyok», hangzanak a titokzatos, mélyértelmű igék a lángoló csipkebokorból, midőn Mózes az abban magát kijelentő Úrtól reszketve s porbahullva a nevét kérdi. «Én vagyok az élő Isten», hangsúlyozza az Úr a Szentírás számos helyén, mint az ő legjellemzőbb sajátosságát, mely őt a hamis istenektől megkülönbözteti. Ő maga az élet s minden élet, mely még kívüle van, csak az ő életéből való némi részesedés. Ezért védi Isten az életet, minden életet. Ezért oltotta minden lénybe a létfenntartás leghevesebb ösztönét. Ezért írta az emberi természet legmélyibe s ezért hirdette ki Sinai-hegyének kopár ormáról dörgedelmes szóval: «Ne ölj !» Az Úrnak ez a parancsa az ötödik helyet foglalja el Mózes kőtábláján. Miután Isten a saját személyét s helyetteseit (szülőket, elüljárókat) megillető jogokat törvénybe iktatta (I-IV. parancs), mindjárt az életnek kel védelmére az V. parancsban.