Az üdvtörténet misztériumai [antikvár]

Hitünk igazságainak kifejtésében a középkor óta mind a teológiában, mind a hitoktatásban eléggé elméleti módszert követtünk. Általában a Hiszekegy tételeit soroltuk fel és fejtettük ki. Nem lehet tagadni, hogy sokszor inkább csak tanítás volt, nem meggyőzés. Pedig minden keresztény tanításnak a hit lényegét kell kifejtenie: azt, hogy az élő Isten párbeszédet kezdett velünk, élő emberekkel. Mindent azért mondott és adott, hogy az atya és a gyermek kapcsolata megvalósuljon bennünk Jézus Krisztus által. A nemrég lezajlott zsinat megkövetelte, hogy a teológiai oktatás az üdvösség történetét vegye alapul. Annak központjában pedig Jézus Krisztus áll, hiszen Isten őbenne nyilatkoztatta ki magát teljesen és végérvényesen. Csak rajta keresztül beszélhetünk a Szentháromságról, a teremtésről, az Egyházról, a kegyelmi rendről és a másvilági dolgokról. Ahogy Isten az üdvtörténet folyamán mindig a konkrét emberhez szólt, az Egyháznak is úgy kell benne állnia a történelemben, hogy minden kor emberéhez intézze tanítását. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy régi tévtanokkal vitázunk. A keresztény tanítás nem maradhat elszavalt monológ. A teológiának tudnia kell kérdezni, felelni, utat mutatni, szolgálni, párbeszédet folytatni. Krisztus nem az égi dicsőségből szólt, hanem emberré lett és magára vette az emberi élet minden terhét. A földi Egyház köteles a theologia crucis-t, a kereszt teológiáját művelni. Küzdenie kell a feladatokkal, bele kell állnia az életbe és úgy elősegíteni az üdvtörténet kialakulását.