Bevezetés Krisztus misztériumába [antikvár]

AZ EMBER És A HIT ^ T.M'B^^ L5 ^ 1. emSer hívő Cény 1. A hívó magatartás gyökerei az emberi természetben A hívő magatartás gyökere az emberben szellemi értelem és akarat, nem pedig kizárólagosan valamilyen alacsonyabbrendű képesség (fantázia, félelem, ősemberi tudatlanság ). A hívő magatartás nem az emberre erőszakolt állapot, hanem az emberi természet igénye. Ez az állítás természetesen nem zárja ki, hogy az isteneszme kialakulása az egyes emberben félelem, fantázia vagy egyéb irracionális tényező hatására nem jöhet létre, vagy hogy ilyenek egyáltalán nem fordulnak elő a vallások kialakulásában. A hívő magatartás alapjait a következőképpen foglalhatjuk össze: a. Az esetlegesség és létének korlátoltságával átitatott ember 1-0 Élet és halál ténye - Az ember életben van. Élete elkezdődött Ezt az életet nem önmagának köszönheti. Amikor az ember azt mondja: "én vagyok", akkor érzi, hogy ez az állítás nem szükségképpeniségét fejezi ki. Abból a tényből, hogy van, nem következik szükségképpen, szükségszerűséggel, hogy van. Az ember átéli, hogy nem hordozza elegendő okát, létének magyarázatát önmagában. Az ember az életét, létét meghatározottan kapja. Belső (öröklés, jellemadottságok, képességek) és külső (a kor, amelyben él, a nép, a család, stb.) tényezők szilárdan meghatározzák életének lehetőségeit. Az akarat szabadsága nem jelent abszolút hatalmat: csupán meghatározott keretek között tud szabadon cselekedni. Élménye tehát: "Ilyen vagyok én."