ELOSZO HELYETT
Szürke, februári nap volt. Egy megbeszélésről tartottunk hazafelé. Egyik kollégám még fel akarta keresni a barátját. "Gyertek velem! - mondta. - Lehet, hogy egy kicsit tovább tart majd."
Először haboztunk. Ő így folytatta: "A barátom kedves, derűs ember. Mindig örül annak, ha valakit megismerhet. Az édesanyjával lakik együtt, aki nagyon öreg és elkeseredett. Évek óta nem hagyta el a házat. Nem szereti az embereket, rosszkedvű és igazságtalan."
Elmentünk a barátjához. Valóban olyan volt,...
ELOSZO HELYETT
Szürke, februári nap volt. Egy megbeszélésről tartottunk hazafelé. Egyik kollégám még fel akarta keresni a barátját. "Gyertek velem! - mondta. - Lehet, hogy egy kicsit tovább tart majd."
Először haboztunk. Ő így folytatta: "A barátom kedves, derűs ember. Mindig örül annak, ha valakit megismerhet. Az édesanyjával lakik együtt, aki nagyon öreg és elkeseredett. Évek óta nem hagyta el a házat. Nem szereti az embereket, rosszkedvű és igazságtalan."
Elmentünk a barátjához. Valóban olyan volt, amilyennek mondta: kedves, szórakoztató, barátságos, finom ember. - Az édesanyja egy fotelba roskadva ült, pillantásra sem méltatott minket. Nem fogadta a köszönésünket és a beszélgetésünkben sem vett részt. Minden, törekvésünk, hogy bevonjuk őt is a társalgásunkba, eredménytelennek bizonyult.
Hosszasan figyeltem őt. Megtört arcát suru, hófehér haj keretezte. Nagyon magányosnak és boldogtalannak tűnt.
Egy rövid pillanatra találkozott a tekintetünk.
A fia azt mondta: "Néhány évvel ezelőtt a nővérem váratlanul meghalt. Azóta édesanyám is megszűnt élni." Majd hozzám fordulva így folytatta: "Önnek éppen olyan haja van, amilyen a nővéremnek volt.
Amennyiben az Ön által választott könyvesbolt neve mellett
1-5
szerepel, kérjük kattintson a bolt nevére, majd a megjelenő elérhetőségeken érdeklődjön a készletről és foglalja le a könyvet.