Egyházi beszéd [antikvár]

Részlet: Ki fölötte állsz minden időnek, s lábaddal taposod a mulandóságot; ki levegőbe dobád a sast s a semmiség fölé függesztéd a földet; kinek zsámolya az ég, szeme a nap, utja a tenger; ki egy pillantásoddal méred az évezredeket, s kit az enyészet örvénye urának nevez; ki egyedül vagy változatlan, midőn kivüled minden változik; ki örök vagy, míg a világon minden elenyészik; - végtelen Jóság, örök Irgalom, leborulva adunk hálát neked az év utolsó estéjén!