Életre szóló [antikvár]

Bevezető Nem a Heidelbergi Kátéval nőttem fel. Csak egyetemista koromban ismerkedtem meg a református teológiával egy gyülekezeti lelkésznek köszönhetően, akit annyira mélyen átitatott ez a teológiai hagyomány, hogy ez sugárzott belőle minden igehirdetésében és kávé melletti beszélgetéseink alkalmával is. Ő volt az, aki megismertette velem a Káté első kérdését: „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?" Lenyűgözött mindaz, amit Istenről, az egyházról és magamról felfedeztem a közös kávézások alkalmával, mély benyomást tettek rám a református teológiáról folyatott beszélgetéseink. Megtanultam, hogy a kegyelem lényegében megelőzi a hitet, hogy életünk mindenestül Isten kezében van a gondviselés által, hogy Krisztus szószólóként jár közben ügyünkért az Atyánál, és a Szentlélek által befogadtatunk Isten szentháromságos családjába. Ezek a felismerések megváltoztatták az életemet. Mindezt egy olyan lelkésztől tanultam, aki a Heidelbergi Kátét hosszan tudta fejből idézni, mintha a Káté beszélgetésünk harmadik résztvevője lett volna. Az eszmecserék alkalmával mindig a Bibliáé volt