Elmélkedések Jézus szenvedéséről [antikvár]

Részlet a könyvből: Hamvazószerda. „És elindulván szokása szerint az Olajfák hegyére méne". L. 12., 39. Mily nyugodt isteni Üdvözítőnk, amikor a kereszt és szenvedés felé tart Egész élete nem volt más, mint folytonos előkészület erre a nagy eseményre, amely most kezdődik meg. A mai nap gyermekkorra óta lebeg szeme előtt, minden imádságának ez volt tárgya 33 éven keresztül. Később, amint egyre jobban közeledett kínszenvedésének ideje, sokkal többet imádkozott érette, többet gondolt reá, hogy erősítse magát a küzdelemre. Most itt áll szemtől-szemben a szenvedéssel. De azért nyugodt és csendes. Rendes szokásából nem hagy el semmit. Hiszen avégett jött a földre, hogy váltságunk díját megfizesse. Nem nézi most, mibe kerül. Megvalósítja tervét, megy és fölveszi keresztjét. A szenvedést azonban ő is érzi. Lelke elszomorodik, szíve nehéz, hiszen jól tudja, mi vár reá. De mindez nem tántorítja el elhatározásától, ő fenékig ki akarja üríteni a keserű kelyhet. Bármennyi is a szenvedés, bármily sok az akadály, ő kitart végig Isten dicsőségéért és az ember üdvéért, miérettünk.