Esküvői beszédek [antikvár]

Összes zsinati határozataink siettetik, hogy minden szentség kiszolgáltatását rövid lelkipásztori intelem kísérje. Amely a szentséget felvevőknek útravalóul adja az egyház liturgiájában foglalt gondolatokat, hogy állandósítsa bennük azt a lelki felkészültséget, amely a szentségi malaszt útját egyengeti a lélekhez. Különösen fontos ez az esketésnél. A családi élet válsága, a könnyelműen kötött és lazán széthulló házasságok nagy száma mutatja, mily kevés meggondoltsággal, a házas élet és a házasság szentségének mélyebb ismerete nélkül jön létre sok házasság. Szentséges Atyánk Casti cannubii encyklikája {1930) élesen rávilágít ezekre a bajokra. A házasságra való előkészítés az iskolában a dolog természeténél fogva nem terjedhet ki mindenre és lényeges kiegészítésre szorul, amit a jegyesoktatás is csak kis mértékben pótolhat. Az esketési beszéd a hiányokat ugyan nem pótolhatja, az új házaspár részére már későn is jön, még ha a sokféle gátlás nem is akadályozná figyelmüket; de mégis jó alkalom, hogy a jelenlevők halljanak valamit a házasságról, annak szentségéről és döntő nagy jelentőségéről az életre. A lelkipásztori gondokból és bölcseségből fonódó szavak most sem fognak egészen elrepülni, bizonyára túlélik a násznapok múló hangulatát. Nem kis nehézségekkel jár a theologiai tartalommal telített, tapintatos esketési intelmek készítése. A laza erkölcsű modern társadalom beteges érzékenysége nem akarja szívelni, hogy a házasélet legkomolyabb kezdései érintessenek az oltár előtt, a tetetett ártatlanság tudatlanságával akarja leplezni sekélyes erkölcsi felfogását. Az esketési beszédek kénytelen-kelletlen megalkusznak az uralkodó társadalmi felfogással, sokszor üresek, édeskés szólamoknál egyebet nem tartalmaznak, az alkalom külsőségeihez vannak méretezve.