Fényforrás [antikvár]

Az ünnepek néha nagyon furcsán érik el az életünket. Akkora a külső zaj, hogy még a meghitt ünnepi órák előtti utolsó percekben is alig képzelhető el a lecsendesedés. A belső világunk zaklatottsága sem kisebb sokszor. Az ünnep gyógyító erejét senki sem vonja ma kétségbe. Krisztus születésének fényéből mindegyikünk vágyakozik egy kis csóvára, egy aprócska, de hosszú ideig meleget és védettséget teremtő energiára. Szenteste még ott is pótszékeket hordanak és lócákat cipelnek a hegyoldalon fekvő, sokszor nagyon hideg templomba - az istentiszteletre egyébként ritkán járó fiatal férfiak -, ahol évközben csak néhány nagyon idős ember csendes imádsága próbálja betölteni az óriási teret.Az ünnepen otthonunkban is szeretnénk fényeket gyújtani. Minden ajándéknak és szeretet-megnyilvánulásnak is csak akkor van értelme, ha valamelyik társunk megérzi annak testet és lelket egyaránt gyógyító sugárzását. A kötődés és a szeretet mélységére vágyódunk. A hideg falakat langyosító, melengető erőre. Az igyekezet és a fáradozás akkor jut célhoz, ha a megajándékozottak arcán visszatükröződik az öröm és a boldogság fénye. A csillogó arcú emberek láttán épül a személyes hitünk. Szeretnénk ünnepteremtők lenni. Ehhez igyekszik ez a kis füzet is segítséget nyújtani. Nagyon egyszerű módon közeledik felénk. Naponta elő lehet venni, és egy-egy imádságot, meditációt vagy képet magunkkal vihetünk kísérő útravalóként.