Fogadd el végre önmagad! [antikvár]

Az erőtér Egy fiatal kislány tanítványom felkért, hogy eskessem össze a vőlegényével. Megkérdeztem tőle, van-e valami kedves Igéje, aminek az alapján szeretné, hogy az áldást mondjam fölöttük. Azt mondta: - Van, Bandi bácsi ez: „ szüntelenül imádkozzatok." (iTessz 5, \ 7} Meghökkentem, mert hosszú lelkészi pályám alatt ezt az Igét esküvőre még soha senki nem kérte tőlem, nekem se jutott volna eszembe, hogy ezt esküvői Igére fölvegyem. Kicsit riadtan néztem, hogyan lesz ebből esküvői Ige. Elkezdtem gondolkozni, ilyenkor mindig előveszem a görög szöveget - és fölfedeztem valamit. Tudniillik az eredetiben az áll, hogy szüntelen Isten előtt álljatok, szüntelen lépjetek Isten elé. Isten előtt való létünk szün-telensége, hogy szüntelen imádkozzatok. Itt erről van szó. Lehet ennél többet, szabad ennél kevesebbet mondani két drága fiatal embernek, hogy álljatok szüntelen Isten előtt, házasságtok legyen mindig Isten előtti élet - szüntelen imádkozás? Azután tovább meditáltam, s arra jöttem rá, hogy az imádság nem monológ, hogy elmondogatjuk a Mi-