Gondolatok Krisztus hegyibeszédéről [antikvár]

A hegyibeszéd a mennynek a földhöz intézett áldószava, - egy Isten trónjától jövő hang. Mint égi fény adatott az emberiségnek, hogy kötelezettségeinek zsinórmértékéül szolgáljon s hogy elkeseredésében reménye és vigasza legyen. Benne oly szavakat intéz hozzánk a prédikátorok fejedelme, a tanítók mestere, melyeket mennyei atyja adott néki. A hegyibeszéd Krisztusnak nemcsak a hívőkhöz, hanem az emberiség egész családjához intézett üdvözlete. Úgy látszik, egy pillanatra elfeledte, hogy a földön s nem a mennyben van s a világosság honában szokásos üdvözletet használta. Ajkairól úgy ömlenek az áldások, mint ahogy a rég elzárt élő vízforrás a sziklák hasadékából előtör. Krisztus nem hagy bennünket kétségben vagy tudatlanságban azon jellemvonásokra nézve, melyeket minden időben elismerésével és áldásával tüntet ki. E világ becsvágyó kedveltjeitől azokhoz fordul, kiket ezek megvetnek és boldogoknak nevezi mindazokat, akik világosságát és életét elfogadják. Kitárja megmentő karjait a lelki szegények, a szelídek, az alázatosak, a gyászolók, a megvetettek és az üldözöttek felé és így szól: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan ... és én megnyugosztlak titeket."