Halljátok meg az Isten szavát [antikvár]

Előszó Mindig megtiszteltetésnek számít, ha valami különlegesben vehet részt az ember. Amikor Isten igéjének a magyarázatában vehet részt, az felbecsülhetetlen. Én áldásnak nevezem. De nemcsak én, hanem mindazon teológa testvéreim, akik részt vállaltunk az áhítatos könyv összeállításában. Különleges esemény volt mindannyiunknak. A világjárvány okozta bezártságban, amikor már a szoba és az otthon minden zege-zugát megunta az a fiatal, akinek egyik pillanatról a másikra kellett elhagynia a teológia épületét, valami áldásos szolgálatban vehetett részt. Amikor nem lehetett legációba menni, mert az istentiszteletek online voltak, és a gyakorlati idó'szak, amely addig fejlődési lehetőség lett volna, elmaradt, mégis volt - még ha nem is megszokott - szolgálati lehetőség. Egy áhítatos könyv összeállításában vehettünk részt. Új, szokatlan, mégis felemelő élmény volt. Olyan szolgálati lehetőség, amely által tanítványi elhívásunkban munkálkodhattunk. Úgy végeztük az igehirdetés szolgálatát, ahogyan Jézus kiküldött minket: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében." (Mt 28,18) Amikor 25 teológus elvállalta az igehirdetés ilyen formájú szolgálatát, mindenki izgatottsággal és örömmel igyekezett készülni. Tudtuk azt, hogy az áhítatok megírásával is Isten szócsöveként tudunk szolgálni: