Hiszek az isteni gondviselésben remélek benne és szeretem [antikvár]

Fedlapja kopottas.
Előszó részlet: Könyvem összeállításához kértem a kedves hívek és főtisztelendő atyák közreműködését az „Első Tájékoztatóm"-ban és azt is leírtam, hogy: hogyan tudnak a kedves hívek közreműködni a címben foglalt téma kidolgozásában? Mindjárt meg is adtam a választ: ami szép, jó, üdvösséges gondolata, élménye, tapasztalata volt már az isteni gondviseléssel kapcsolatban, azt írja le, küldje el nekem és én ezeket a véleményeket egy könyvben kiadom. Biztos, hogy sokak lelkében felvetődött ez a kérdés, hogy miért van erre szükség, mi haszna van ennek. De ha jól meggondolják, maguktól is rájönnek. Ugyanis, ha sokak véleményét olvassuk egy témáról, tisztázódnak a fogalmaink, és ha nagyrészt megegyeznek véleményeink, akkor megerősödünk álláspontunkban. Tehát egymásnak hasznára vagyunk. Ezért nagyon fontos, hogy ilyen nagy dologban közös véleményre jussunk. Elsősorban áll ez az isteni gondviselés hitében, tudatában. Generációnkat ebben nagy csapás érte. Nemcsak a magyar népet, hanem egész Európát. Az irtózatos világháborúk, a kegyetlen, embertelen elnyomások nemcsak az ember szellemi, fizikai egzisztenciáját tették tönkre, hanem a lelkit is. Vagyis az egész embert mindenestül. Megtört az emberekben az isteni gondviselésbe vetett hit. Sokan mondták, hogy ha az Isten gondunkat viselné, nem engedhette volna meg ezt a borzasztó csapást. De ezt a gondolatmenetet ne folytassuk. Hiszen azóta már meggyőződhettünk, hogy van isteni gondviselés, mert sorsunkat csodával határos módon jobbra fordította. De sajnos ez még nem vált bennünk eléggé tudatossá. Mert most meg annyira belebonyolódtunk földi életünk megváltoztatásának keresésébe, eligazításába, hogy az égiekről megfeledkeztünk. Külföldiek mondják, hogy Magyarországon jól halad a fejlődés, az emberek mégis a lehangoltság, levertség lelki állapotában vannak. Mi ennek az oka? Az, hogy csak a földi javakra törekszünk. Sokan csak a földi, anyagi életüket akarják restaurálni, rehabilitálni, de a lelki életükről megfeledkeznek. A privatizáció valóban jelent anyagi, szellemi felemelkedést, de ha ezt nem az evangélium szellemében végzik, akkor önzővé, kapzsivá, iriggyé tesz. Azért ahogy hiányolták azelőtt az isteni gondviselést, most ugyanúgy mellőzik.