Honnan? Miért? Hová? [antikvár]

Részlet: A világháború egyik véres ütközetében fiatal katona vesztette el szemevilágát, s ugyanaz a gránát süketté is tette. Mikor a kórházban magához tért, érezte, hogy szeme be van kötözve. Kérte, hogy vegyék le róla a kötést, mert látni akarja a napot. A kötést azonban nem vették le, mert senki sem merte megmondani neki, hogy ő többé sohasem láthatja a napot... Egyszer csak megérkezik az ifjú édesanyja. Az orvos rábízza a szomorú hír közlését. Amikor a fiú megismerte édesanyja hangját, reménykedve fordult feléje: - Ugye, anyám, ha leveszik a kötést szememről, ismét látni fogok? - Anyád szeme fog helyetted látni, fiam! - felelte az anya oly vigasztaló, meleg szeretettel, amilyent csak az édesanyák tudnak szavaikba önteni. S a fiú megnyugodott. Igy képesnek érezte magát az élet e súlyos csapásának elviselésére... Az áldatlan, mostoha sors Jerichói útján ma sok ilyen félholt lélek sóhaját halljuk, akiket a gránát megölt, a nélkül, hogy széttépett volna. Sokak fölött borult be az ég, s Világosság után kiáltoznak. Embermillióknak kell átmenniök ma is a sóhajok hídján... A pokolkörök Dante óta a földre is fölcsavarodtak. A szenvedések Golgotahegyén hányan véreznek el szörnyű kínszenvedések közben. Sötét olajfákhegyi órákon mily nagy kórus zokogja némán a gyötrelmek litániáját...