Időszerű hitvallás [antikvár]

Gyermekeimnek, unokáimnak szeretettel Ha az ember elmúlt 80 esztendős, ideje, hogy számot vessen önmagával és mindig tudatában legyen az egyre közeledő utolsó órának. Értékeket nem tudok hátramaradottaimra hagyni. De úgy érzem, hogy joguk van maradandóbb örökségre, valamire abból, amit én is nem annyira szereztem, mint inkább magam is kaptam. Ezt az örökséget igyekeztem összefoglalni a következő lapokon. Emberlétünk alapkérdéseiről van benne szó, úgy, ahogyan azokat látom, és ahogyan a megoldásokat - újból mondom - magam is kaptam. Az utánam következő nemzedékek, főként az ifjabbak, nem - vagy alig - kapnak abból, amit elmondandó vagyok, sem neveltetésük folyamán, sem az iskolában. Sokan ezért már eleve elavultnak, sőt meghaladottnak tekintik, ami évszázadokon keresztül az egymást követő nemzedékek számára életük értelmévé lett. Amikor Luther azzal a kérdéssel gyötörte magát: „Hogyan lesz az Isten irántam kegyelmes?", azt a kérdést tette fel önmagának, amely kortársai számára is az élet értelmének igen sokszor ugyan nem kimondott, de mégis alapvető kérdése volt. Azóta nagyot fordult a világ. Mai életünk, gondolkodásunk és életfolytatásunk számára Isten és a hozzá való viszonyunk - legalább látszólag - mellékessé, sőt jelentéktelenné vált. Ezért látszik Luther kérdése is meghaladottnak.