Ige és élet I. [antikvár]

Részlet a könyvből: Mondják, hogy a sivatagnak is van hangja. Egy utazó a Szaharában említi, hogy egyszer utazás közben valami síró hang ütötte meg fülét a pusztában. Mikor arab vezetőjétől megkérdezte, mi ez a hang, az arab így válaszolt: A puszta sír, mert nem lehet virágos rét. Az arab válasza csak a puszta lakóinak lelkéből fakadó költői elgondolás. Mert a sivatagnak nincs szíve, nincs hangja, nincsenek könnyei. A hang pedig, mely az utazó fülét megüti, nem más, mint a puszta szellőjétől mozgatott millió meg millió finom homokszemnek egymáson való súrlódásából eredő akusztikai tünemény, mely mintegy a nyöszörgés, sírás, zokogás benyomását kelti az emberben. De mindenesetre szép kifejezője a puszta gyermekének lelkében élő költői érzésnek, mely ebben a hangban a puszta fájdalmát véli hallani sivársága, kiaszottsága, terméketlensége fölött: sír, mert nem virágos rét. I. Nemcsak földrajzi sivatagok terülnek el földünkön, vannak lelki sivatagok is. Nemcsak a Szahara-, a Gobi-, az ausztráliai sivatagok, az amerikai Llano Estaccado és más pusztaságok tárják fel szemünk előtt a maguk sivárságát, kietlenségét és terméketlenségét...