Igehirdetés a holnap szolgálatában [antikvár]

Szépfalusi Istvánnal a norvégiai Trysilben ismerkedtem meg 1960-ban, a Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia kísérleti, első találkozóján. Nemcsak a fakitermelő városka hasogató levegője volt kristálytiszta, szennyezetlen volt a szépszámú gyülekezet szénsavas légköre is. Aki előadóként részt vett rajta, csupán jó idő múlva, utólag eszmélt rá, hogy becsületbeli kötést vállalt. íratlan szövetséget. Bemutatta menyasszonyát, akiből hasznos és kiváló műfordító lett azóta, modern magyar lírát tolmácsol németül. Fiait rég láttam, gondolom közben a vállamig nőttek. Nagy idő tizenöt év Trysiltől e kötetig, mozgalmasságában a valóságosnál is hosszabbnak tűnik. Mégse oltotta belém a romboló mulandóság — eheu fugacel — leverő közérzetét. Hogy bizony, bizony nagy idő, öregebb lett ő, vén lettem én. Ellenkezőleg. Elég a nevét hallanom s remegni kezd minden inam szála, mint a romlatlan hallású, kiszolgált csatalóé, jön már megint, gondolom, bekanyarít a csöndes legelőről s megnyergel. Engem az az ember sokszor és keményen dolgoztatott. Mivel az évek nem számítanak, az enyémek sem, a tennivaló viszont megszámlálhatatlan. Tizenöt éve tart szakadatlan vigyázást a hajdani cserkészparancsnok, váltott őrzőkkel egymagát kivéve, mert a tűznek nem szabad kihunynia és bízni teljesen csak saját éberségében mer. Mikor alszik? Nemhogy marasztaló puha pamlagot, deszkapriccset sem érdemel — minek neki? — az, aki ennyit vállal s amit vállal, teljesíti. Aki egyházi és világi fronton Bécstől Uppsaláig, onnan Londonig, onnan Bázelig, onnan Stuttgartig, onnan Salzburgig, onnan Lendváig, onnan Csekefalváig, onnan Bukarestig egyszerre többféle evangéliumi és irodalmi szervezést végez sértődékeny, sérült, némán gyanakvó, konokul panaszkodó sok nehéz ember közt, honi és világgá szórt magyarokért. Minden egyháznak, ha a hívők teljességét akarja szolgálni egyaránt szüksége van halk áhítatba visszahúzódó pietistákra és lelki restségünkből kirázó harcosokra. Belső hitéletük egyenértékű, csak szerepük másmás. Ordass püspök tanítványa, Szépfalusi Pista fiatalon a harcosok közé állt be Luther kabátjában; adott és kapott begyógyuló sebeket. Volt a Reform-korban egy tevékeny jelesünk, a haza mindenesének hívták. Most immár van valakink, aki a diaszpóra mindenese.