Így szól az Úr! [antikvár]

„Életkorotoktól és a világban elfoglalt helyetektől függetlenül ezek az üzenetek segíthetnek, hogy közelebb kerüljetek hozzám. Mennyei Atyátokhoz, és végrehajtsátok akaratomat mindenben, amit tesztek. Gyermekeim, ma mindnyájatokhoz szólok, férfiakhoz és nőkhöz, fiatalokhoz és öregekhez, papokhoz, egyháziakhoz és világiakhoz. Kiválasztottam ezt a gyermekemet a semmi közepén, hogy átvegye üzeneteimet, és megbíztam őt azzal a küldetéssel, hogy teqessze az üzeneteket. Ezek az üzenetek magából a bölcsességből fakadnak. Én vagyok az Úr - én vagyok a Bölcsesség. Higgyetek ezekben az üzenetekben és éljétek meg tartahnukat. Nem irányuhiak az Egyház ellen, sőt támogatják az Egyházat, és különösen a pápát. Ezek az üzenetek közvetlenül kapcsolódnak II. János Pál pápának (ezen idők megválasztott pápájának) ahhoz a munkájához, amellyel megbíztam őt. Úgy beszéhem ehhez a fiatal fiúhoz, hogy megoszthassa azt valamennyi gyermekemmel. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Különleges módot használtam fel, hogy hitetek megszokott dolgaihoz, a szentségekhez és az imádsághoz visszatérítselek benneteket. Gyermekeim, valamennyiőtöket szeretem és abban van örömöm, ha veletek lehetek. Fogadjátok be ezeket az üzeneteket, mert ezek »Istentől jövő szavak«, de ezen is túhnenően kezdjétek el élni ezeket az üzeneteket. Itt az idő, te vagy az, akiről itt szó van és szükséged van arra, hog>' megváltozz! Lágyítsd meg a szívedet, hogy jobban tudj szeretni engem. Olvass, higgy és élj!" 1993. június 9. Bevezetés Április 7-én, amikor ágyam mellett térdelve esti imámat mondtam, úgy éreztem, mintha életem válaszújánál álltam volna. Sok megválaszolatlan kérdés volt gondolataimban, és kétségbeesetten sóvárogtam a megkülönböztetés ajándékáért. Hittem, hogy Isten akaratával egyezik, ha megtalálom a boldogságomat. Megoldás nélkül, gyorsan befejeztem imámat és bemásztam az ágyamba. Mint mindig, elmondtam háromszor az Üdvözlégy Máriát, egyet, hogy a Szüzanya oltalmazzon engem éjszaka, egyet a családomért és barátaimért, és egyet a társadalomért. Ezután a walkmanemért nyúltam, azt gondolva, hogy egy ének szövege majd megnyugtat. Amikor a walkmanért nyúltam, egy erős külső jelenlétet éreztem, és egy érzést, amely arra sürgetett, hogy ne vegyem el a walkmanomat. Nem vettem róla tudomást, ismét érte nyúltam, és amikor feltettem a fejhallgatót, ugyanazt éreztem, de kétszeres erővel. Figyehnen kívül hagytam. Végül bekapcsoltam a walkmant, és két vagy három másodpercnyi zene után ismét éreztem ezt az érzést, de ezúttal elté-veszthetetlenül; tudtam, hogy ez valami olyan, amit korábban soha nem tapasztaltam. Kiugrottam az ágyból, letérdeltem, és átadtam magam Isten jelenlétének. Aznap és ebben az élményben megéreztem, hogy Isten valamit kíván tőlem, de még nem tudam felfogni, mit. Úgy éreztem, hogy Isten beszélni akar hozzám. így a hálószobámban térdelve azt mondtam: »Figyelek«. Egy pillanat múlva meghallottam, hogy az, amit most Isten, az Atya hangjának ismerek, hozzám beszél.