Isten királysága [antikvár]

Előszó a magyar kiadáshoz Sokan panaszkodnak mostanában, hogy az evangélium fénye egyre halványabban ragyog a világban. Aggodalmaskodva mondják, hogy az egyház társadalomra gyakorolt hatása lál:vá-nyosan csökken, a templomok többsége kong az ürességtől, hogy látogatóik átlagéletkora ijesztően magas, alig van lelkészutánpótlás, és egyre kevesebb a magukat kereszténynek vallók száma. Mindez azért is furcsa, mert a történelem során soha ennyi keresztény alapítvány, elkötelezett missziós társaság, hívőknek szóló televízió- és rádiócsatorna, kommunikációs és közlekedési eszköz nem állt hadrendbe az evangélium hirdetésére, mint éppen manapság. Még furcsább, ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy kétezer évvel ezelőtt, az egyház születésekor csak gyalogosan, lóháton vagy vitorláshajókon közlekedhettek az evangélium hirdetői, élőszóban vagy leveleket írva kommunikálhattak másokkal, nem volt még internet, mobiltelefon, e-mail, műholdas navigáció, autó, vonat, repülőgép, az evangélium mégis futótűzként terjedt, és pár évtized leforgása alatt lángba borította az akkor ismert világot. Hogy lehet ez? Vajon mi történik velünk? Hol a hiba? - kérdezhetjük. A válasz ott van a Szentírás lapjain: „Hát megrövidült az Úr karja?" - szögezi nekünk a költői kérdést Isten, pont ahogy egykor Mózestől kérdezte ugyanezt (4Mózes 11:23). A válasz nyilvánvaló: Nem, az Úr karja pontosan olyan hosszú és erős, mint