Istenért elhagyom/Te és a házadnépe [antikvár]

1. ELHAGYOM A RÉGI ÉLETET Ha egybevetjük az 1 Móz 12,1-et a Csel 7,2—4-gyel, olyan gyakorlati igazsághoz jutunk, amely igen hasznos számunkra. „És szólt az Űr Ábrahámhoz: menj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyád házából a földre, amelyet én mutatok neked". Félreérthetetlenül utasítja Isten Ábrahámot, mind szívére, mind lelkiismeretére hatva. A Csel 7,2—4-ben viszont: „A dicsőség Istene megjelent a mi Atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában tartózkodott, mielőtt áttelepedett Háránba, és így szólt neki: Menj ki a te földedről és a te nemzetséged közül és jöjj arra a földre, amelyet mutatok neked. Akkor kiment a kaldeusok földjéről, áttelepedett Háránba: és onnét, miután az atyja meghalt. Isten kihozta őt arra a földre, amelyen ti most laktok". Ennek az elhívásnak eredményéről az 1 Móz 11,31—32-ben olvasunk így: „És vette Táré Ábrahámot, az ő fiát és Szárait, a menyét. Ábrahámnak, fiának feleségét, és elindultak együtt Űr Kaszdimból, hogy Kánaán földjére menjenek. És eljutottak Háránig és ott letelepedtek és meghalt Táré Háránban". Ha mindezeket az igehelyeket egybevetjük, azt látjuk, hogy Ábrámot természetes kapcsolatai hátráltatták Isten elhívásának követésében. Noha Isten Kánaán földjére hívta, mégis Háránban vesztegelt, míg a halál ezt a természetes köteléket szét nem szaggatta. Csak azután indult el oda, ahová a „dicsőség Istene" elhívta. Mindennek mély jelentősége van. Természetes hajlamaink élesen ellentmondanak Isten elhívása megvalósításának és gyakorlati erejének. Sajnos hajlandók vagyunk az isteni elhívásnál alacsonyabb szinten élni. Egyszerű és tiszta hitre van szükségünk, hogy felemelkedjünk Isten akaratának magaslatára, és megértsük a nekünk szóló kijelentést. Pál imája, melyet az Ef 1,15—22-ben olvasunk, megtanít arra, hogy milyen nehézségeket kell a gyülekezetnek leküzdenie, míg megtudja „milyen reménységre hivatott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között". Magá;;