Istenkeresés [antikvár]

Isten keresése, a vallástörténet tanúsága szerint, olyan eredeti és általános törekvése az embernek, akárcsak az, hogy a világot és önmagát megismerje, vagy a természet erőit tulajdon szolgálatába állítsa. Egy német valláskutató egész antológiára valót gyűjtött össze az emberiség nem bibliai eredetű imádságaiból: ezek, a primitív pigmeus ösztönszerű Istenhez fordulásától az Upanisádák elragadtatott istenszerelméig, valamennyien az ember természetes vallási érzéseiről tanúskodnak. A bibliai irodalomban a zsoltáros hangján szólal meg legtisztábban, az Istent kereső ember olthatatlan szomjúságával, ez a vox humana: "Mint szarvasgím a források vizére, Úgy sóvárog utánad, én Istenem, a lelkem, Szomjazik lelkem az Isten után, Az élő Isten, az erős után. Mikor lehet már elejébe mennem És arca előtt megjelennem! Könny a kenyerem éj-nap untalan, Amikor egyre mondják: Istened merre van?" /42. zsoltár, Sík Sándor fordítása/