Jászolba fektették [antikvár]

Előszó Ez a könyv egy író „nagyapa" és rajzoló „unokáinak" közös alkotása. Mért maradnak ki belőle a „szülők"? Nem maradnak ki. Ők az ihletők. Ihlették a nagyapát egy félszázadon keresztül, s ők ihletik az unokákat is. Hogyan? Elmondom egy példán. Sokan ismeritek „unokáim" közül Mátét és Sárát. Debrecenben járnak iskolába. Ősdebreceniek. Nemcsak a szüleik születtek ott, hanem még a nagyszüleik is. Azon az 1949. évi karácsonyesten, melynek elmélkedésével indul ez a könyv, talán mind a négyen ott voltak. E könyv elmélkedései majdnem mind úgy születtek, hogy Máté és Sára nemzedékének szülei és nagyszülei voltak a hallgatói. Nekik akartam elmondani évről évre, hogy mit is jelent nekem és nekik a gyermek, akitjászolba fektettek Ók pedig továbbmondták, amit ebből magukévá tudtak tenni. Gondolom, elsősorban saját gyerekeiknek mondták tovább. Az esti családi imádkozások során, meg nemcsak este, és nemcsak imádkozásokban, hanem egyáltalán. Ahogy nevelik nap mint nap azokat, akiket Istentől kaptak, s akiket Isten örömére, emberek javára akarnak felnevelni. Akik rajzoltak e könyv számára, azt rajzolták meg, amire leginkább szüleik ihlették őket. Ezért aztán olyan „családtörténeti" könyv is ez a Jászolba fektették. A szentírás is tele van családfákkal. Nem mindegy, hogy kik a szüleim, meg azok szülei. Akik a történelemben valami fontosat akartak csinálni, rajta voltak, hogy ismerjék őseiket hetedíziglen és még régebbről is. A legfontosabbat az emberiség történetében azok csinálják, akik Jézus útbaigazításai nyomán meg és fel akarják építeni a szeretet társadalmát, az Isten Országát. Ezek számára — Jézus tanítványainak nevezzük őket — aztán igazán nem közömbös a családfa: kiktől is tanultam a Jézus-követést, és ők meg kitől. Milyen érdekes lenne, hogy mondjuk 50 év múlva rámutathatna egy kisiskolás e könyv valamelyik rajzára: ezt az én nagyanyám rajzolta, amikor még olyan kicsi volt, mint most én. Hadd ajánljam ezt az „unokáimmal" készített munkámat a jövő század közepén élő Bokor-nemzedéknek, unokáim unokáinak. Óbudavár, 1993. október 13. egy tb. nagyapa