Jézus közelében [antikvár]

A II. Vatikáni Zsinat után a papságról, divatos szóval élve a "papi identitas"-ról Nyugaton nagyon sok könyv jelent meg. Ezek között számos olyan volt, amely indokolatlanul kemény, sőt bántó, kíméletlen és igazságtalan kritikai hangot ütött meg. Abban viszont igazuk volt a könyveknek, hogy a világháború szörnyű viharának elültével, a mai forrongó, átalakuló világban a papoknak egytől egyig "lélekben és igazságban" sokkal jobban ki kell tűnniök, mint eddig. Már a Zsinat előtt mindjobban hangoztatták papjaink is: "Ecclesia semper reformanda" - az Egyház mindig reformra szorul. Ennek a különben lapidáris igazságnak az alapjáig kívánok visszanyúlni és a fenti felhívást így módosítanám: "Sacerdos semper reformandus", vagyis elsősorban mindig a papnak van szüksége megújulásra. Minden korban! Ma is, és itt is! Nálunk a háború óta nem jelent meg olyan könyv, amely a papok lelkiségével foglalkoznék. Ezt a hiányt igyekszik pótolni ez a szerény munka. Pázmány Péter a nagy esztergomi bíboros érsek volt vezérlő kalauzom: "Magam gondolatait és ujjamból szopott dolgokat nem írok. Isten könyvéből, az anyaszentegyház Doktorinak írásából vettem tanításomat" (Pázmány: Összes Munkái, Budapest, 1894-1905. III. kt. 115.)