Bővebb ismertető
Mit kezdhet a modern ember olyan „ósdi" történetekkel, mint amilyen a „irgalmas szamaritánusról" szóló példabeszéd? Hamar kiderül, ha megvizsgáljuk, vajon kik lehetnek a történet szereplőinek mai megfelelői. Rögtön érintettnek érezzük magunkat, ha arra gondolunk, hogy korunk „rablói" mindenekelőtt a „szabad piacgazdaság" elsődleges mozgatói és haszonélvezői, a nagytőkések, az óriáscégek tulajdonosai, a „multik", a bankárok, továbbá a vezető politikusok, akik kiszolgálják a tőkéseket és a bankárokat, parlamenti képviselők, akik a „megfelelő" gombokat nyomogatják, azután a rendőrség és a hadsereg, amely erőszakkal érvényesíti az előbbiek akaratát, továbbá azok a tudósok, akik technikailag működtetik és fejlesztik a rendszert, illetve filozófusok, írók, művészek, papok és főpapok, akik az ideológiát szolgáltatják, újságírók, rádiósok, tévések, akik megetetik a tömegekkel a maszlagot, de (többé-kevésbé áttételesen) azok is mind, akik vallják „a magántulajdon szentségét". Korunk „papjaival" és „fogadósaival" nem érdemes külön foglalkozni. Ha szándékuk szerint nem is, a valóságban mindenképp a „rablók" táborát erősítik. Korunk „szamaritánusai" pedig azok, akik idejüket, erejüket, pénzüket, tehetségüket az áldozatok megmentésére, gondozására, támogatására fordítják. Kik ők konkrétan? Nehéz megmondani, mert egyrészt önmutogatás és feltűnősködés nélkül végzik hősies munkájukat, másrészt nagyon kevesen vannak, harmadrészt pedig többnyire nem tartjuk őket normálisnak, így aztán nem is vesszük észre, hogy ők voltaképpen „szamaritánusok".