Kortárs magyar jezsuiták I-II. [antikvár]

BEVEZETŐ 1989/90 a nagy fordulat éve volt Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is. A 40 évvel korábban erőszakkal szétszórt szerzetesrendek is újra kezdhették működésüket. Az 1909-ben megalakult önálló magyar jezsuita rendtartomány az újrakezdéskor egyben emlékezett 80 éves fennállására. Ezenkívül a négy évtizedes üldöztetés-szétszóratás után (ennek történetét írta meg Pálos Antal S. J. azAnima Una-könyvek 1. kötetében Viharon, vészen át címmel) újraéledő rend a világ valamennyi jezsuitájával az Ignác-évet is ünnepli 1990/91-ben. P. Kolvenbach generális kettős évfordulóra hirdette meg a jubileumot: az alapító, Loyolai Szent Ignác születésének (1491) 500., valamint a Jézus Társasága jóváhagyása (1540) 450. évfordulójára. Ezzel a kiadványunkkal és folytatásával e jubileumi évnek is szeretnénk emléket állítani. Az I. kötet életrajzait szinte teljesen készen kaptam, csak bizonyos simításokat és kiegészítéseket végeztem. Hálás köszönetem a szerzőknek, elsősorban p. Pálos Antalnak, akitől a legtöbb írás származik. A II. kötetbe szánom pl. Hunya, Kerkai Jenő, Varga László és Mócsy életművének méltatását, hogy csak a fontosabbakat említsem. Az anyag már együtt van, de Kerkai, Varga és Mócsy életrajzának összeállítása még jelentős munka. (Szívesen fogadok javaslatokat, illetve további dokumentációért is hálás leszek.) Világos, hogy a két kötetben közölt kb. 20 arcél nem adhat még megközelítően sem teljes képet a XX. századi magyar rendtartományról, a kortárs jezsuiták történetéről. De ez nem is volt célja az összeállításnak. Inkább azt szerettük volna érzékeltetni, hogy a most újjáéledő rendtartomány jezsuitáinak figyelemre méltó szerepük volt a magyar egyház és a magyar kultúra jelenkori történetében: továbbá a jövőt is tekintettük: a Szent Ignác rendjébe, Jézus Társaságába jelentkező fiatalok serkentést kaphatnak, példát vehetnek a "régiekre emlékező" írásokból. Róma, 1990. Nagyboldogasszony Szabó Ferenc 8. J. BEVEZETŐ Kicsit megkésve kerül olvasóink kezébe a Szent Ignác-jubileumra szánt kiadványunk - „Kortárs magyar jezsuiták" - 2. kötete, jórészt a „Távlatok" szerkesztőinek hazaköltözése és budapesti letelepedése miatt. A folyóirat szerkesztését és a Vatikáni Rádió műsorainak készítését nem lehetett elhalasztani, így csakis a könyvmellékletek kiadásának elhalasztásával tudtunk időt nyerni. Ebben a 2. kötetben olyan kiemelkedő magyar jezsuita „arcélekkel" találkoznak, mint Hunya Dániel, Varga László, Mócsy Imre. Róluk bővebben szólunk, többek írását közöljük, hogy tevékenységüket (papnevelés, KALOT stb.) is bemutathassuk, hiszen jelentősen alakították a két háború közötti magyar egyház arculatát. Hála Istennek, a jezsuita rend magyar tartománya sok kiváló atyát és testvért tudhat soraiban; nem volt könnyű a kötetben szereplők kiválasztása. Igyekeztünk minél változatosabbá tenni a színképet: atyák és segítő testvérek, tudósok, tanárok és lelkipásztorok, itthon és külföldön (kínai misszióban is) működő rendtagok életpályáit vázolják fel a szerzők. Néha olyanok Is írnak elődeikről, akik aztán mint a megemlékezések alanyai is szerepelnek. Pl. Varga László Hunyáról, Tüll Alajos Kerkairól, Alszeghy Zoltán Mócsyról. Az írások néha átfedik egymást, de ennek is megvan az előnye, hiszen több szempontból közelítik meg az illető jezsuitát, illetve egyes írók közvetve magukról is vallanak, amikor másokat bemutatnak; így pl. Cser László, amikor Ladányira és Zsámárra emlékezik, vagy Pálos Antal, aki bemutatja Alszeghyt vagy a segítőtestvéreket. Hálás köszönetet mondok mindazoknak, akik a kötet megjelentetésében segítségemre voltak, elsősorban Pálos Antalnak, aki most is, miként az első kötetben, a legtöbb írás szerzője, továbbá Kiss Emíliának a kéziratok gépeléséért és a szövegszerkesztésért, valamint a Faludi Ház jezsuita és világi munkatársainak. A bemutatott jezsuiták élete és munkássága példa lehet nemcsak az újjáéledő magyar jezsuita rendtartomány tagjainak, hanem mindazoknak a magyar papoknak és világiaknak, akik a zsinat szellemében részt vesznek a magyarországi új evangélizálásban. I^ert az egyházi életben folytonosság van - a szükséges korszerűsödés ellenére is: mi, mai apostolok a tegnapiak munkáját folytatjuk, amikor a korhoz alkalmazkodva, az „idők jeleire" figyelve hirdetjük annak a Krisztusnak örömhírét, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Budapest, 1992. Mindenszentek Szabó Ferenc, S.J.