Krisztus frontján [antikvár]

Az erők és történések viaskodása közt Isten igazságának mérlege áll.Történelmet megérteni csak mélyen vallásos lélekkel lehet. A történelem alapja Isten legfelsőbb akaratán van fölépítve. Mégis sokszor és legtöbbször az isteni igazságosság az ember saját eszközeivel jutalmaz és büntet és engedi végső kibontakozással az eseményeket. Ez azért történik, mert Isten az Ő végtelen bölcseségével tiszteletben tartja az emberi méltóságot és annak alapkövét, a szabadakaratot.A kort az eszme alakítja, melynek hajtóereje a lelkület. Lényegében változatlan Anyaszentegyházunk Krisztus örökös jegyese. Minden történelmi korban megtalálta bölcs módszerét, amellyel a korszellem sürgetéséhez alkalmazkodott. Örök elveiből semmit sem adott föl, de mindig azokat a becsületes eszközöket ragadta meg és a jó alkalmakat, hogy a lelkeket Istenhez vezesse. Ma a kollektivizmus harcol az egyénnel és meg akarná semmisíteni az egyéniséget. Ez korunknak vészes oldala. És mégis van valami jó is a kollektivizmusban, hogy megszorítja az egyéni túltengést. Embert az emberhez közelebb csoportosít s az irgalmasságnak cselekedeteire neveli az emberiséget. A kollektív lélekalakítás ez. És az Egyház igyekszik ezen tömegmozgalmakat az örök Isten felé irányítani. A kollektivizmusból át fog menni a kor a hivatásrendi összefogásba és minden hivatáscsoport Krisztus áldó és vezető keze alá fogja helyezni hivatását. Ezek lesznek a lélekmegnyerés új útjai. Jellemző sötét bélyege korunknak a fojtogató hajsza, a robot. Veszélyesen fenyegeti a lelkiség kiölését. Itt látjuk az Anyaszentegyház védő és segítő kezét, aki a veszendő ember felé nyul. A Jó Pásztor keresi elveszett bárányát. Megy utána, bárhová a legsötétebb bolsevizmusig, a legpiszkosabb nyomorig.