Krisztus-király oltáráldozata a hívő lélek tükrében [antikvár]

Részlet a könyvből: Krisztus-király álruhában oltárainkon. Az ó-korban, Kr. e. 1068-ban az athénieket haddal támadták meg szomszédaik, a dórok. Közszájon forgott az a jóslat: Amelyik félnek királya meghal az ütközetben, az a fél lesz a győztes a harcban. Az athéniek királya, a hőslelkű Kodrus, kész volt életét népéért feláldozni. Ámde az ellenség tudomást szerzett nagylelkű szándékáról. A katonák parancsot kaptak, hogy ne merészkedjenek hozzányúlni Kodrus királyhoz, ha véletlenül találkoznak vele az ütközetben. Kodrus azonban túljárt az eszükön : álruhába öltözött, közkatona ruhában harcolt s az ellenségtől fel nem ismertetve elesett az első összecsapásnál. Mikor az ellenség értesült Kodrus király elestéről, a jóslat hatása alatt megfutamodott a csatatérről és az athénieknek hagyta zsákmányul minden hadi felszerelését. Ugyanez a lélekemelő eset, hogy a király álruhában feláldozta életét népeért, megtörtént az egész emberiség történetében is. A Paradicsomban az emberiség és az ördög között megindult végzetes harcban isteni jövendölés az emberiséget jelentette ki győztesnek azon esetre, ha az ördögi kigyó az emberiség képviselőjének, a Messiásnak sarkába fog harapni, mint az ősevangéliumi szöveg, az eredeti héber szöveg mondja, vagyis ha az ördög halálra sebzi az asszony ivadékát. És halálra is sebezte akkor, midőn az emberiségnek ez a nagylelkű képviselője, a „fájdalmak férfia", a keresztfán „feláldoztatott, mert Ö akarta" (Iz. 53, 7). „Megsebesíttetett a mi gonoszságainkért, megroncsoltatott a mi bűneinkért". Ez a nemeslelkű király, aki „halálra adta életét, mivel sokak bűnét viselte" (Iz. 53, 5), a Krisztus-király volt.