Bővebb ismertető
„Az Én testem valóban étel "
1988. előadás plébániai munkatársaknak
Az egyesülni vágyásban foglalható össze a szerelem és az étkezés és a birtoklási vágy alapvető emberi életösztöne, hajtóereje. Ez a vágy transzcendens, túl mutat önmagán és kielégíthetetlen, mert az ÉLET -ra, az isteni Életre, és Ételre irányul. S azért van szakralitása, mert Istentől kaptuk, mint késztető jelet, és mert Jézus Krisztus a Mennyek Országa előképévé tette, - s mert éppen az étkezést választotta ki arra, hogy földi életünkben Vele egyesülhessünk, lesz naponta kenyérré és borrá érettünk, marad velünk az Eucharistiában.
Az egyesülni vágyásnak sejtjeinkbe, szervezetünkbe épített megélése az éhség és a szomjúság, és a legkínosabb halálnemek közé tartozik az éhenhalás, a kiszáradás.
Ezt nem szoktuk végig gondolni, pedig a vallástörténet kimutatja, hogy az étel és ital-áldozatok, a kultikus lakomák meimyire hozzá tartoznak a különböző kultuszokhoz. Milyen mély jelentősége van armak, ha megtöröm, megosztom valakivel a kenyeret, a kalács megtörése sok népnél szerepel, mint a házasságkötési rítus része. A vendégbarátság sérthetetlensége is azon alapul a nomád népeknél, hogy akivel egy asztalhoz ülök, akinek kenyeret és sót nyújtok, az enyémből eszik, engem eszik
A kenyér és só, az étel, a közös asztal, mint jel, mint szimbólum, jelzi és létrehozza a kapcsolatot azzal, amire utal. A szimbólum, a jel, akkor is hatékony, ha nem tudatos bennünk. Az étkezési szokásaink akkor is hatnak, ha arról nincsen tudomásunk.
Nem véletlen, hogy Jézus visszanyúl ehhez az ősi, egyesülést jelentő, egzisztenciális jelhez. Megszenteli a lakomát jelenlétével, a vizet borrá változtatja, a Mennyek Országának jeleként beszél róla, megáldja és megszaporítja a kenyeret az éhezőknek, rámutat a test éhségének transzcendens vonásaira: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik éheztek és szomjaztok "