Lépcsőima [antikvár]

Meg kell mondanom, honnan forrásoznak ezek a levelek. Hogyan merészelek én, huszonhárom éve az egyetemi ifjúság nevelője, könyvet írni teológusok számára. A magam kalocsai kispap-múltját és a Pázmáneumban töltött teológus-éveimet nem számítva, két felületen találkoztam közelebbről a magyar szemináriumok világával. Lelket döbbentő, de egyúttal felemelő az a bizalom, amely teológus lelkigyakorlatok megtartására hívja a névtelen világi papot, nagynevű szerzetes páterek sora után. A Pázmáneum, Veszprém, Kalocsa, a Központi Szeminárium, Szombathely hívott. Úgy hittem, hogy a befelé néző, misztikus mélységű lelkiség helyett, amely a szerzetesek lelkigyakorlatainak legfőbb ajándéka, énnekem az élettel birkózó pap világából kell felmarkolnom egy zsákra valót és azt ráöntenem a kispaplelkekre; ezért hívtak. Megtettem. A teológusok meghallgattak és azt kérték, írjam le mindazt, amit elmondtam, hiszen ez a jövő, ez az élet, amelyből jó időnkint nagyokat lélekzeniök.