Meglátogatta népét az Úr [antikvár]

Az Egyház liturgiájában megragadja a teret és az időt. Szinte zsilippel zár le a végtelen idő folyamából egy-egy szakaszt, és a Szenttel való találkozásra fordítja. Isten számára nem létezik idő, és nincs várakozás sem. Nála a teremtés pillanata éppen úgy a megragadhatatlan most, mint a babiloni fogság, vagy a honfoglalás, esetleg az 1956-os forradalom. Számára Mózes, Arisztotelész, Szent Margit és Mindszenty bíboros egyaránt kortársak. Minden eseményt egy „most"-ban, egyetlen pillanatban összesűrítve ismer. Hogyan? Titok marad. De Advent bepillantást enged a titok kárpitja mögé. Hagyományos hívő alapját Közép-Európa-szerte a hajnali mise, a roráte jelenti. Sokunk számára egy életfordító, de nagyon hosszú ideig tartó lelki megújulás kezdetének emléke tör fel. Lehet, hogy ezeken a szürke-ködös reggeleken az emlék testet ölt és újra valósággá válik? Négy adventi vasárnapot jelez a négy gyertya, ami mintegy lépcső vezet el a Megváltó születéséig. Ebben a liturgikus időszakban sokszor halljuk Jeremiás próféta szavát: „Igazságban és szentségben várakozzunk!" A gyertyák és a díszítő szalag színe is követi a várakozást, ami csendet és őszinte önvizsgálatot, vagyis bűnbánatot és megbocsátást hoz. A lila, mint a bűnbánat színe mellett megjelenik a rózsaszín, az öröm kifejezőjeként. Megkapó, hogy a bánat és az öröm egymás nélkül nem tud megélni. Lelkileg is csak ott jöhet létre az öröm és az ünneplés önfeledt élménye, ahol előzőleg megvalósult a megbékélés. A megbocsátás és a bocsánatkérés hídján járva együtt éljük meg az örömöt. Adventre nem lehet felkészülni, mert az maga a felkészülés. Adventet nem érdemes várni, mert az maga a várakozás. Amíg csak jön, mindig megváltozhatsz!