Pléhkrisztus [antikvár]

Amit a fény elmondott nekünk, azt Isten házának is visszhangoznia kell. A templomok tájolása, megépítése pedig pontosan ezt teszi. A védőszent napján ugyanis a reggeli napfénynek végig kell vonulnia a templom hosszanti tengelyén. Úgy tájolták tehát, hogy választott szentjük napjának reggelén a fény betekintsen a hívőkre. A keletelést tehát aprólékosan kiszámolták. Ha például a templom Szent Györgyre volt tájolva, akkor aznap reggel a felkelő Nap sugarai akadálytalanul vonultak végig a tengelyen. Szent Mihályt már néhány fokkal odébb találjuk. A névnapokhoz és az apostolok névünnepeihez hasonlóan tehát Isten háza is természetes módon illeszkedik az évkörbe. A magyar nép tehát minden pillanatban készen állt találkozni Teremtőjével. Nem a készen kapott tudás dogmái szerint élt, nyitott volt az isteni útmutatásra. Ezért is állítottak kereszteket önerőből, a templomokon kívül az utak mellé, a munkaterületeik közelébe, a temetőkbe vagy általuk fontosnak vélt pontokra. A fény által megszabott természeti ritmust összekötötték a misztikus képzelettel, ez vált munkájuk és hitük alapjává. Ennek megfelelően rendezték be az életüket, alakították ki a szokásaikat. A fény teremtette rend, Isten rendelése dicső történeteket, hősöket, példákat mutattak meg számukra, amelyek évről évre, törvényszerűen ismétlődtek, így cáfolhatatlanul beigazolódnak. Ebbe a kerek világba helyezték el magukat az évkör minden pillanatában, tudták, mit kell tenniük. Pléhkrisztusunk pedig mindezeket meg tudta mutatni számukra.