Református presbiteri füzetek (1-24) 9, 10, 11 [antikvár]

A Szentháromság szeretetközösségében élő ember bűnvalló ember Bűnvallás Bűnbánó ember lehet az Úr asztalának, a kegyelem asztalának méltó vendége. Az első emberpár az első bűnbeesés után elrejtőzött Isten elől a kert fái mögé. Minden bűnnel együtt jár annak mindenáron való elleplezése, aztán hamis mentségek, kifogások keresése, a felelősség áthárítása, bűnbak keresése. Vagy az elfelejtés. Mert a bűn hordozása kín, gyötrelem és elviselhetetlen teher az ember számára. Minden meg nem vallott bűn: tovább hurcolt teher. A megvallott bűn: lerakott teher. „Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Míg elhallgattam, kiszáradtak csontjaim, éjjel-nappal jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint nyári hőségben. Megvallottam neked vétkemet, bűnömet el nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és Te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem" (Zsolt 32,1-5). — „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincsen meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz az Isten: megbocsátja bűneinket, és megtisztít bennünket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük Őt és nincs meg bennünk az Ö Igéje" (1 Jn 1,8-10). A bűnvallás a lélekben a bűn elismerésével kezdődik, és egy másik ember vagy többek előtt szóbeli megvallásban folytatódik. Nehéz ezt megtenni, mert nincs ember, aki szívesen ismeri el önmagáról azt, hogy bűnös, hogy tehetetlen, hogy van valami, ami uralkodik rajta, aminek ő tehetetlen kiszolgáltatottja. De éppen itt látható a bűnvallás igazi szükségessége. Fontos, hogy az embernek ne legyenek önmagáról hamis, hazug elképzelései. Ez csak akkor van így, ha a másik ember előtt nem titkol el semmit. Ha nem valljuk meg a bűnt, akkor még legbelül ragaszkodunk hozzá. Ha megvalljuk, azzal megtagadjuk. Nem azonosítjuk többé magunkat a bűnnel, hanem a bűnt megítélő Istennel.