Örök élet igéi IV. [antikvár]

Szentbeszédeim közzétételével egyrészt azon hallgatóim kívánságának óhajtottam eleget tenni, akik erre ismételten és sürgetően kértek, másrészt a nyomtatott betű révén el szeretném mélyíteni s maradandóbbá tenni azt a lelki hatást, melyet a röpkén elhangzó szó csak pillanatokig ébreszthet a hallgatóságban. A növekvő hitélet örvendetes jele, hogy egyre többen érdeklődnek a szentbeszédek iránt. Ezt az érdeklődést ápolni és táplálni elsőrendű lelkipásztori kötelesség. Hiszen Szent Pál örökérvényű szava szerint „a hit a hallásból van, a hallás pedig Krisztus igéje által" (Róm. 10, 17) s így az igehirdetés mindama kincsek elérésének a föltétele, amelyeket Krisztus hozott meg a világnak. Az istenfiúság minden szépsége s áldása, a lelkek s a társadalom fojtó válságainak minden megoldása, erkölcs és megújulás, erő és vigasz, főleg pedig az örök élet boldog reménye - mind abból a hitből fakad, amelyet az Úr igéjének hallgatása és megszívlelése készít elő a lelkekben. Nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, ők nem szorulnak rá a prédikációra. Mert hogy ők úgyis tudják azt, amit a pap hirdet ők pap és közvetítő nélkül is megtalálják az utat az Istenhez. Erkölcsösen élni, bajaikban vigaszt találni tudnak ők maguktól is. Igaz ez? A tapasztalás azt mutatja, hogy ahol nem hallgatják az Egyház prédikációját, ott bizony legtöbbször szégyenletes vallási tájékozatlanság terjeng, nem ritkán sötét babonával vegyesen. Ott bizony nemhogy megtalálnák, de még csak nem is nagyon keresik az utat az Isten felé. Ott az emberek vajmi gyakran az erkölcstelenség mélypontjaira süllyednek.