Sorsforduló [antikvár]

Az én mentőövem - naplórészletekKincs. Gyönyörű ez a rövidke magyar szó. Oly sok mindent képes kifejezni, oly sok szépséget rejt magában. Mégis, hogy kinek mi lehet kincs, az sok mindentől függ, az életkortól, a körülményektől, az iskolázottságtól, az érzelmi gazdagságtól, vagy annak hiányától. Mást keresünk gondtalan gyermekként, érett felnőttként és bölcs öregként. A kincs lehet tárgy, egy ékszer, egy könyv, egy festmény, egy autó, vagy egy levél, amit a számunkra legkedvesebb ember írt. A kincs lehet egy eszme, egy ideál, egy szép gondolat, egy személy, egy ember, társ, barát.-Te vagy az én legdrágább kincsem! - mondja az édesanya a gyermekének, miközben féltőn-óvón a karjaiba zárja.-Te vagy az én kincsem - szól a szerelmes a párjához, majd átöleli, fogja-tartja, mintha soha nem akarná elengedni. Lehet-e ennél szebben kifejezni a szeretetünket, azt, hogy a mindenünk a másik ember, akinél nincs fontosabb a számunkra? Egész életünkben keressük a saját kincseinket, néha talán meg sem találjuk, vagy nem gondoljuk annak, amit megleltünk, amit sorsunktól kaptunk. Hiszen olyan természetes az egészség, amíg fiatal az ember, a jó állás, a boldogság, a szuper körülmények. Gyakran nem örülünk az apró sikereknek, a minden-napok kis ajándékainak, a boldogság cseppjeinek. Úgy gondoljuk, nekünk az jár. Én úgy vélem, hogy küzdeni kell érte, keresni, kutatni, s ha megvan, ha megleltük, jó szorosan tartani, megőrizni, ápolgatni, értékelni kell.Én sok kincset mondhattam és mondhatok magaménak. Számomra a legfontosabb értéket a családom jelentette és