Szentmiseáldozat és Oltáriszentség [antikvár]

A II. Vatikáni zsinattal valami új indult Egyházunkban. Isten hivő népe ebből természetesen leginkább azt vette észre, ami külsőleg a legszembetűnőbb: gyökeresen megváltozott a szentmise liturgiája. Új hangulata támadt így az eukarisztia ünneplésének, sokakban tetszést, másokban visszatetszést szülve. Úgy gondolom, híveink ma már nemcsak megszokták, de meg is szerették a „magyar misét", észrevették benne a szépséget, megérezték, mennyivel inkább idézi Urunk búcsúvacsorájának lelkületét. A liturgikus reform ezzel fordulópontjához érkezett. Most van itt az a pillanat, amelyben a lelkipásztorok híveikkel kéz a kézben el kell induljanak a megújult és megszeretett liturgia kapuján át a szentmise mélyebb megértésének útján az eukarisztia titkának szíve felé. A liturgia megújítása nem öncél, hanem eszköze annak, hogy Isten szent népe minél tökéletesebben felfogja és élje Jézus legnagyobb misztériumát, értünk való halálát és feltámadását. A szentmisében találkoznunk kell Jézussal, hogy benne találkozzunk Istenünkkel, és egymásra leljünk valamennyien krisztusiak. Ezt a célt kell megvalósítania minden lelkipásztornak önmagában és híveiben. Gyönyörű, de nem könnyű feladat. A titkot mindenki csak a maga számára tudja felderíteni, az Istennel való találkozás mindenki számára csak személyes teljesítményének gyümölcse lehet. Mégis, együtt kell mennünk, akik egy Test vagyunk Krisztusban, és az is nagyon természetes, hogy a szent felfedező úton a hivő nép azoktól várja, hogy elöl menjenek, vezessenek, akik a misztikus Test Fejét képviselik az Egyházban, akik az eukarisztikus lakoma asztalfőjét foglalják el...