Szeretetünk életútja Istenhez [antikvár]

Bevezetés. „Ízleljétek meg és lássátok, mily édes az Űr" (Zsolt. 33, 9.), hangzik felénk a felhívás a szentírásból. Tehát megízlelés útján is lehet és kell közeledni Istenhez, nemcsak észokoskodással. Hiszen embertársainkhoz sem csak eszünkkel közelítünk, hanem szívünkkel, akaratunkkal, egész lel- künkkel is s így szövődnek a meleg barátságok, a legszorosabb kapcsolatok, amelyek életünk legdrágább kincsei. Miért lenne ez másképen magával a legszebb, legjobb és legideálisabb Lénnyel szemben? Éppen csak a legtökéletesebb Valóság maradna velünk szemben a fogalmak elvont, hideg világában és nem tudná vonzani és lángra gyújtani szívünket? Ez csak az esetben volna képzelhető, ha Isten maga zárkóznék el tőlünk vagy ha nekünk, földön járó lényeknek, hiányoznék a mód és eszköz az ő végtelen szépségének, jóságának, szeretetreméltóságának megfelelő megismerésére. Azonban ezzel ellentétben nyílt parancsunk van arra, hogy szeressük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből, Szent Pál szavai és példája szerint pedig a földre szállt, testté lett, üdvösségünkért keresztre feszített Istennel a legbensőbb és legtitokzatosabb egyesülésre juthatunk: „Élek pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem." (Gal. 2. 20.). A Plátón és Szent Ágostonon nyugvó ferences iskola ezen az úton, a megízlelések, édes megtapasztalások és szeretet útján közeledett Istenhez s ezért lett főjellegzetességévé az akaratelvűség és az érzelmi irány. Aligha lehetne hívebben kifejezni ennek az iskolának a vezérelvét, mint Szent Bonaventura szavaival: „A legjobb mód ugyanis Isten megismerésére az édességnek megtapasztalása: sokkal kiválóbb és nemesebb és élvezetesebb is, mint a kutatás érve." (Tom. III. 775.) De ez nemcsak a legjobb megismerési mód a Szeráfi Doktor tanításában, hanem egyúttal az Istennel való egyesülésnek is legfőbb szerve a bölcsesség ajándékában. Mert bár a bölcseség ajándéka föltételezi az értelem ajándékát, amely utat nyit számára,